Elhagytak?

2012.03.31. 19:15

Csak erős idegzetűeknek javallott eme írás olvasása!

A történet, szereplők, helyszínek mind kitalációk, nincs köze a valósághoz. Ha bárki összefüggést lát a környezetében élő emberek és eme írás között az csak a véletlen műve! 

Szóval képzeljétek el 2,5 éves munka gyümölcse ért meg. 2,5 éve volt amikor megismerkedtem Bubkával. Nagyon okosan választottam, tanultam az 1 évvel korábbi hibámból amikor egy szép nőt választottam és rá kellett jönnöm, hogy a szép nő az csapda!

Szóval Bubka nem volt szép, és 1 éve nem volt semmilyen kapcsolata, nem nyüzsögtek körülötte a férfiak, szóval könnyű volt vele összejönni. Én szexet akartam, Ő pedig szexet és családot, emiatt 1 hétig semmi nem történt köztünk, csak találkozgattunk, teázgattunk és jókat dumáltunk, nevetgéltünk. Aztán 1 hét múlva hajlott a szexre, nem értettem hogy miért adta fel az integritását, mert neki volt egészséges nézőpontja és én nem terveztem vele családot. És így elindult ez ha ló nincs jó a szamár is történet. Rengeteg leértékelést kapott tőlem. Érdeklődött, hogy mi lesz ezzel a kapcsolattal, ha szerelmes leszek valakibe. Hát mondom akkor vége. És elfogadta és folyamatos küzdelem volt, hogy megtartson. Hajlamos volt órákig cirógatni a hátam, miközben én csak feküdtem és olvastam valamit. És amikor szép nő került az utamba és mentem volna, akkor közénk állt és meg tudott tartani.

1,5 év után történt valami, kapott egy programot a párkapcsolatos témákra és elmúltak az arcáról a bibircsókos ráncok, szóval megszépült. És woow elkezdtem eléggé megkedvelni, de ugye ezt a szépülést más férfiak is észrevették és létrejöttek az udvarlók. És hirtelen olyan szerelmes lettem, hogy megtettem többször, hogy hajnali 3-kor - kb 2 km-re lakott tőlem, korábban együtt laktunk de elköltöztem tőle, mert olyan drámák voltak éjszakénként hogy nem tudtunk egymástól aludni - hogy elmentem a nonstopba és vettem neki jó reggelt kekszet és becsúsztattam az ajtajához.

És az udvarlók közül én jöttem ki győztesen és egymásba szerettünk, de megbeszéltük hogy szex addig nem lesz köztünk, amíg én is meg nem kapom ezt a programot, és ezért el is mentem Angliába, hogy lezárjak egy régóta nyitott tanfolyamomat és hogy megkapjam ezt a programot. A tanfolyamot sikerült ugye lezárni, de a programhoz kellett egy kis pénzt keresnem, ezért ugye eljöttem Dániába, hogy megkeressem a pénzt rá.

De megbeszéltem vele és támogatta az ötletem. Mindennap beszéltünk telefonon vagy személyesen órákat, mit fogsz csinálni másnap és tudjátok úgy mindenről, hogy az asztal itt van, egy macska van a tetőn és... Szóval mindenről akart tudni és nagyon érdekeltem és én is érdeklődéssel figyeltem minden mozdulatát.

Aztán kijöttem Dániába és mindennap leveleztünk, chateltünk mi volt, mit csináltam, és ő mit csinált és Bubka szereti Sziklát és Szikla szereti Bubkát és mosolyjelek és boldogság. Tudjátok a boldogság az akadályok leküzdése a cél felé. És leküzdöttük a távolság akadályát és fenn tudtuk tartani az affinitásunkat egymás iránt. Sőt novemberben úgy döntött, hogy kijön Ő is hozzám és intézkedjek.

És mivel nagyon meg voltak elégedve itt az istállós tevékenységemmel és a festéseimmel, térkövezeséimmel... ezért már a jövőre is le akartak szerződni és mondtam, hogy ki akar jönni a barátnőm és ha jöhet ő is, akkor megcsinálom a jövő évet is. Nem könnyű munka ez, heti 60 órában, naponta megmozgatok 2 tonna sz...t, de hogy beteljesüljön szerelmünk akármit megcsinálok.  És akkor elkezdtek a főnökömék szervezkedni, hogy akkor mit csináljon és voltak ismerőseik akiknek volt cégük  és kérdezték, hogy tud-e varrni.

És megkérdeztem Bubkát, mondtam a jó híreket és mondta unottan, hogy soha életébe nem varrt, és Ő inkább Amerikába menne, és hogy hajlandó lennék vele elmenni Amerikába? Hát mondom persze, június 1-ig vagyok szerződve, utána bárhová. És akkor Amerika volt a terv, bár oda nem olyan könnyű vízumot szerzni. És aztán november végére, már pénzgondjai voltak, de otthonhagytam neki a kártyámat és engedtem, hogy vegyen le belőle pénzeket, hogy tudjon tanulni, meg az autóját fizetni, meg...

Aztán december végére valakibe szerelmes lett és elmondta, hogy már 1 hete tart ez az érzés, de nem is beszélt még az illetővel és lehet hogy nem is kölcsönös, ja de ott volt valami jel... Húúúú... tudjátok egy tonnás követ dobtak a szívemre. De szerencsére nem vesztettem el a teljes eszméletemet, ezért analatikusan tudtam vele beszélni és pont olvastam egy írást Rontól, ahol leír egy érdekes dolgot ami alapján ha most elhagy az lehet jó. És kérdeztem hogy hívják, de nem mondta el, és mondom hát akkor beszélj vele és ha kölcsönös akkor csináljátok!

És aztán másnap felhívott skype-on, és elmondta hogy kiderült hogy a srác szerelmes belé és szexet szeretett volna, és ez nem az ő érzése volt. Viszont mivel leértékeltem őt - megvolt a jelszavam neki mail-eimhez és mindig megnézte mit levelezek és egy haveromnak írtam, hogy Bubka 2 napos elköltözése idétlen próba volt... - és ... ezért nem akar velem párkapcsolatot. Viszont barátit igen, és viszi a Duncan Shelley bizniszt és... És akkor ez így rendben? Hát mondom nem, én párkapcsolatot akartam veled, akkor fizesd ki a tartozásaidat. És, de, nohát...  De a tarozás felemlítésére úgy tűnt, mintha nem volna olyan biztos, hogy szakítani akar. Mindenesetre elfogadtam, hogy nem vagyunk egy pár...

Aztán levelezett, és kedvesen beszélt és ... és kérdeztem, hogy mit akar Tőlem, hisz már nem vagyunk párok. És azt mondta bármit vissza lehet csinálni, és mivel már elég sok energiám benne volt az ügybe és valóban igaza volt, ezért újra hajlottam a kreálásba.

És képzeljétek februárban, szóval a múlt hónapban történt ez a fantasztikus dolog. Újra visszaálltak a napi kommunikációk és közben Ő elvégezte az alapokat és rengeteg nyeresége származott belőle. És eldöntötte, hogy Ő is auditor lesz és jön velem Angliába és velem akarja megcsinálni az auditor szinteket. És most, hogy Dániába vagyok akkor előbb idejön és megkeresi rá a pénzt és itt fog velem lakni a kuckómba. És kérdezte, hogy örülök-e? Meg, hogy Angliába hol fogunk lakni, és hogy feleségül kell-e vennem? És...

Hát, hogy örültem-e? 1 hétig a fellegekbe jártam, még ilyen gyorsan nem végeztem a heti istállós munkával. És szervezkedtem, és ő is szervezkedett, hogy elmegy a falunkba a családomhoz, meglátogatja őket, elviszi a cuccaimat és elhozza még onnan ami nekem kell, aztán hazamegy Szerbiába az ő szüleihez és akkor március végén jön hozzám!

És aztán módosult a dolog, mert talált közben egy bizniszt és mondta, hogy kipróbálja működik-e és aztán jön. Mert azt akkor innen is lehet csinálni, és mindenképpen jön a kuckómba! És március 4-én elment a szüleimhez, vitt nekik ajándékot és írta, hogy nagyon jól érezte magát. Kivéve anyám, bár Ő egyébként sem érzi magát mostanában jól, 2 éve veszettük el apámat, és néha érdekes képeket lát.

De érdekes volt, hogy beszéltem vele telefonon és kérdezte, hogy Te hiszel ennek a lánynak fiam? Hát mondom miért, és mondott valamit amit megfigyelt a pénzzel kapcsolatban. És érdekes, mert a tanfolyamomon volt egy feladat és az érdekemberre kellett példát írni és a Bubka jutott eszembe és le is írtam, hogy januárban amikor szakított volna, és akkor hogy ki kell fizetni a tartozást egyben ezért inkább nem szakított. De valójában nem hittem ezt el, mert Ő nem ilyen, de akár lehetne ilyen is.

És aztán az új üzletének volt egy meetingje Padovában és 1 hétre kiment, közben eladtam a víztisztítómat, hogy tudjak neki pénzt adni. Meg érdekes volt, hogy még kellett pluszba 70 ezer és le akarta venni a kártyámról és nem jó kódot ütött be és mialatt kereste a jó kódott a kártyámat elnyelte az automata és mivel nem ért el telefonon le is tiltatta, pedig ez csak egy biztonsági lépés az OTP-nél és visszaküldik a kártyát. És mikor megbeszéltük gmail-es chatünknél kérdezte, hogy... de ezt bemetszem mert nagy móka:

18:55 az este megbeszéltük a kártya szitut
  ezzel kapcsolatban van még valami ami benned maradt?
18:56 én: igen
 bubka: mi?
 én: hát hogy bekaphatod :D
  buzi paraszt disznó!!!
18:57 kb ennyi :)
 bubka: ez most komoly?
 én: melyik része?
18:58 bubka: ez a része át hogy bekaphatod
buzi paraszt disznó!!!
kb ennyi
18:59 én: komolynak hangzik?
19:01 szerintem komolytalannak, én néha szoktam a cimbijeimvel így beszélni, főleg a Sirály csípi ezt. A múltkor pont a Julcsinál volt segíteni és a skype-on írogatott, és mondta, hogy azé ilyen nagy a szád, mer távol vagyunk...
19:03 Egyébként flunk a kommunikációra, mert ha kérdezel vmit a másiktól és az válaszolt akkor nyugtázni kell nem visszakérdezni! :D
19:05 bubka: nos kedves akkor kapjad be mert ugye lebuziztál meg parasztoztál igy én ezt zokon vettem olyannyira hogy a hajam izzadni kezdett és zokogásba fulladtam mind ezt amiatt mert még disznonak is neveztél

 

Szóval érdekes volt, hogy ez épp arra kérdésére beugrott ez a dolog és vajon a disznóval mibe trafálhattam bele? Mert kedves, rendes lány és jön ki hozzám, csinálja az üzletét, kell a pénz az elinduláshoz, szóval el is vetettem a gondolat gyanúját is!

Aztán kiment Padovába és ott már nem nagyon írogatott, nem válaszolt a kérdésemre. Kétszer is feltettem neki, hogy sikerült-e a víztisztítót átadni de nem válaszolt. Aztán érdeklődtem felőle, de csak rövid egyszavas válasz volt. Hát akkor biztos elfoglalt, megvárjuk még hazaér. Aztán csak vártam, vártam és éreztem ezt a mázsás követ ahogy a mellemet nyomja és hát mondom 2 nap után miután semmi jel és már tudom, hogy otthon van, küldtem neki egy kérdést a fészen, hogy "Hazérkeztél Bubka?" szóval semmi bonyolult, hogy legalább 1 szó jöjjön, mert hátha megszűnik ez a nyomás a mellemen...

És még 2 napot kellett várni, mire válaszolt. Ez volt 25-én vasárnap és írta, hogy milyen remek volt Padovába és ez és ez volt, és nagyon gyorsan épül az üzlete. És 1-én jönnek ki Kopiba szervezett még 2 embert az autójába és 1 hétre jönnek. És nagyon köszöni, hogy segítettem neki, hogy lezárhatta tanfolyamait és úgy néz ki a hónap végére ráteszi az össztartozását a számlámra!

Wooow! Hát mondom hogyha ráteszed, akkor elveszlek feleségül, de ha nem akkor is. Bár ilyenkor nem szokott Téged érdekelni a téma. És valóban amikor megindult és minden úgyment ahogy eltervezte akkor alig tudtam vele beszélni, pedig én ilyenkor szerettem volna jobban. Mivel ugye sokkal élvezetesebb valami olyasmiről beszélni, hogy már 10 emberem van, ahelyett hogy csak 3 ezer Ft-om van és ennek ki kell tartani a hétre benzin, cigi, kaja...

És hétfőn a következő napon 26-án, olyan emlékezetes ez a nap, mert azóta számolom a napokat. Az elején úgy, hogy csak 3 nap elteljen, aztán most már 5 nap elmúlt és már szeretném ha a következő 360 nap is meglenne! :) Valószínűleg nem a születésnapomat fogom ünnepelni ezek után, mer ugye egyébként is ott az öregedéssel néz szembe az ember. Itt meg újra fiatalnak érezheti magát az ember ha elmúlik, és ú de jó már 5 éve volt és milyen mókás már innen nézve.

Szóval épp a nővéremmel beszéltem skype-on, már vagy 1 hónapja nem beszéltem vele, mert nem volt jó a gépük és mondtam neki a jó híreket, meg közben írt chaten Bubka, hogy beszélni akar velem és jelezzem ha végeztem. És mondom is a nővéremnek, hogy valószínű bepasizott, mert ugye a szokásos szociális szöveget véltem felfedezni az írásában (nagyon köszönöm mindent amit...), meg ha már beszélni akarnak veled akkor már baj van. Egyébként kérdeztem is tőle, hogy ugye nem április 1-e alkalmából tréfálsz meg ezzel a Dániai látogatással, de ugye nem válaszolt rá.

És chaten válaszoltam neki, hogy befejeztem a nővéremmel a beszélgetést.

22:17 én: most fejeztem be
22:18 bubka: ok
22:20 vagy
  ?
  felhivnálak
 
Érdekes megfigyelni, hogy 2 percig tartott neki összeszedni a gondolatait, ami egyéként 1 sorba leírható lett volna itt a chatbe és lehet hogy kevésbé megrázó. Mer egyébként én ahogy végeztem és írtam neki és kimentem, behozni magamnak a kíváló levesemet amit főztem miközben a nővéremmel beszéltem és mondom vajon meg tud engem még valamivel hökkenteni? Mer valószínű bepasizott és szeretné elmondani, hogy vége, és mi van ebbe nincs semmi, volt már ilyen korábban is...
 
Szóval az esélyesek nyugalmával jöttem be erdőre néző kuckóm szobájába. És már csöngött a telefonom, felvettem vmi szociális csevely majd lelassult beszéd: "valamit mondani akarok neked" és szünet, tudod ilyen haldoklás tónuson, annyira rémisztő volt a szünet, hogy kénytelen voltam én feltenni a kérdést:
 
- Bepasiztál?
- Igen, van valakim...
- Ki az?
- Még nem publikus.
- Mikor jöttél vele össze?
- A napokban
- És lefeküdtél vele
- Hát persze!
 
Buuuuuuuum! Ezzel csapott, ezzel meghökkentett, ezt valóban nem hittem volna. Az utóbbi időben leértékelte, hogy a szex az mennyire nem egy jelentős és őt ez teljesen nem érdekli. 
 
És tudjátok mi volt az első gondolatom? Vajon rendezi az adósságát? Nem tudom valamiért ezzel kapcsolja össze az elmém, ha valaki megcsal akkor az meglophat.
 
Az előző barátnőm, aki az első volt akit feleségül vettem volna, Ő nagyon szeretett, ott nem napi, hanem minden órában volt valami sms váltás, vagy mail és sokat találkoztunk. És volt a Mi a szerelem? szeminárium ahol Ő is ott volt és ezután megbeszéltük, hogy összeházasodunk és az örökkévalóságig akarjuk teremteni ezt a kapcsolatot. Ki is küldtem az iwiw-re mindenkinek, mer annyira örömteli volt. És másnap reggel örömmel hívott fel, hogy a Hajótól pont kapott egy kérdőívet épp a házassággal kapcsolatban, és menjünk oda ki (Aruba) és házasodjunk ott össze. És minden happy és vidámság és kimentem Angliába az ünnepségre ez ugye 3 nap volt, de ez annyira sok volt neki, mert előtte valóban minden órában kommoltunk, és annyira szeretett és annyira hiányoztam neki, hogy nem bírta ki azt a 3 napot és visszament a drogos barátjához. :)

 

De nála is az volt amikor bejelentette, hogy lefeküdt az exével, de az más volt, mert ott velem akart maradni és mondta, hogy leteperte Őt. És egyből a zsebembe nyúltam, volt nálam 200 ezer vajon megvan. :)

Visszatérve a Bubkára, mivel ugye nem akarta megmondani, hogy ki az és az időpontot sem. Nyilván azért mert ezzel lehet igazzá tenni a dolgokat, de akkor kiderülnének még olyan dolgok amik pl. veszélyeztetnék jelenlegi kapcsolatát. Illetve amikor elmondta a korábbit ártó tetteit, akkor pedig nem tudott elhagyni. És ez valóban így van, hogyha elmondod az összes ártó tettedet a párodnak soha nem tudod elhagyni őt. Ő el tud hagyni Téged, de Te Őt nem. Szóval ez a biztos módszer arra, ha valakit ott akarsz hagyni, hogy megcsalod és nem beszélsz róla. Csak ilyenkor a másik azt gondolja, hogy egy mocskos disznó vagy! :)

Aztán 1 napomba telt mire kinyomoztam - 1500 km-es távolságból -, hogy ki az és kiderült, hogy egy cowboy-ra cserélte le az istállós fiút! Az sms váltásból kiderült, hogy a cowboy nem tudott róla, hogy nekünk még volt valami viszonyunk. És aztán visszahallottam, hogy Ő, a NAGY Ő, a mindig igazat mondó tündi-bündi (tudjátok a személyiségteszten minden pontja fennt van) azt mondja, hogy mi már tavaly február óta nem vagyunk egy pár!

De ha nem vagyunk egy pár mért kell neki bejelenteni, hogy van valakije? Hogy miért? Hát mert egy buzi, paraszt disznó!!! :)

Nos, jó nem? Sokan úgy gondoljátok, hogy ezekkel a nőkkel valami probléma volt. El kell, hogy mondjam Nektek hogy nem, ez nem így van. Velük az égvilágon semmi gond nem volt, azt csinálták amit csinálniuk kell! Mert AZ EMBEREK TÜKRÖT MUTATNAK NEKED!!!

Hamarosan megjelenik, és megtudhatod hogy miért volt igazuk ezeknek a nőknek és miért tették pontosan azt amit tettek!

Hányasra értékeled az írást?

A bejegyzés trackback címe:

https://csalodtam.blog.hu/api/trackback/id/tr604352535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steven Szilárd 2012.04.08. 01:37:55

"ÚÚÚÚÚÚ, de durva story.

Policer!!!!!

Cs."

Steven Szilárd 2012.04.08. 01:38:22

"Szilárd, elképesztő vagy!!!!
Gratula a konfrontodhoz!

Mikor lehet olvasni a tükröst?

Üdv. K."

Steven Szilárd 2012.04.08. 01:40:41

"Szia Szikla...
értékelem a műved.
tetszik.
izgi.
ML: A"

Steven Szilárd 2012.04.08. 01:41:43

"Szevasz Szikla,

Nem semmi történet!!

Üdvek,
A."

Steven Szilárd 2012.04.08. 01:42:23

"Szia Szilárd!

JÓ volt az írásod...
...
Nagyon megérdemelnél már egy jó 2D-t! :-)

ARC: E."

Steven Szilárd 2012.04.08. 02:13:12

Hmmm... érdekes...
Akarom a folytatást mester!!! :)
E.

Steven Szilárd 2012.04.08. 02:16:45

Szia Szikla!

Mindig nagy érdeklődéssel olvasom amit írsz,és mindig hálásan köszönöm!!!
Nagyon tetszik a kendőzetlenség ami jelemzi minden írásodat! :)
Teljesen egyetértek veled mint író és a történetben a szereplők úgy
szerepelnek ahogy a homosapienstöl várható.
Miért is???????
Mert csak a nyomorult Mestben akarnak túl élni és elérni céljaikat,ki
szerelemes hősként be tejesedni,a másik a nőiességét felhasználva
elérni ép az aktuális célját.
Előre meg jósolható ez a végeredmény ebben a kapcsolatban.
Privát véleményem hogy Bubka szivességet tessz Rómeonak azzal hogy
lapátra tesszi jó mesziről mert csak a beágyazáshoz kell nagyon közel
kerülnie,lásd a mamához való látogatás,stb.
Tudatos volt mind ez????Naná!!!!!!!!!!!
Mégsem elítélendő,csak törvényszerű és rohadtul gonosz......
Vagy még sem?????

A kapcsolat az elején hát simogatással és teljes odaadással indul
Bubka részéről.Hideg hegyet simogatni,ölebként melengetni és hűségesen
mellé bújva ki várni egy egy simogatást,nagy dicsőség az ölebnek!!!!:)
(A Nő ha szeret igy viselkedik,a Férfi ha szeret még a viztisztitóját
is eladja,sőt még a gatyáját is ha kell.)
A gond az hogy nem párhuzamosan teszik,csak nevelik egymást és tovább
lépnek ha befjezték a nevelést.
Fájdalmas de tanulságos,mindkettö számára.
Bubka ne legyen soha öleb,Romeo meg vegye észre a valódi szépséget és szerelmet.

A Lény az tökéletes!Mindent meg torol,nem felejt,csak cselekszik.
Mindent meg testesit ,és amit keres,az benne van,és minden másik lényben is.
Csak Emlékezni kell,Szeretni,Segitenni és meg van a Minden amire
szüksége van.:)

Hát még 1x köszönöm és sok sikert kívánok,neked kedves Szikla!
ARK:
Anna :)

Szikla Szilárd 2012.04.08. 21:48:18

Háló Szikla!

Hát ez óriási sztori!
Kellett volna neked is az a program! Mosolygó arc Hangulatjel
Legalább jól fogod fel! Gratulálok ehhez.

ARC, T.

Szikla Szilárd 2012.04.08. 21:48:55

fasza!

Várom a folytatást.:)

R.

Szikla Szilárd 2012.04.08. 22:24:24

Szili, ez durva!

Elég burkoltan csinálta.

Gratulálok neki.

Soha ne kezdj ronda nővel, mert a lélek tükre az arc [:D] ez a durva, hogy bevetted, valahol nagyon elvesztetted a fonalat, ennél racionálisabbnak gondolnálak, de Ámor veled is kibabrált, ez nem semmi [:)] Ideje normális csajt választani [:)]

ARC,
Á.

Szikla Szilárd 2012.04.08. 22:26:41

végigolvastam

hát durva

látod,ha elvettél volna..... :))

O.

Szikla Szilárd 2012.04.09. 22:54:42

szio.
no elolvastam a blogodat .......es rogton a lenyegre is ternek amig a fejembe van.
tudod ahogy olvastam a sztorit, a feletol kb. az kezdett a fejembe jarni, hogy nem sajnalom Sziklat, mert miert mindig a masik a hibas? nem lehet , hogy azert csalnak meg, meg azert hagynak el, mert azt Szikla "megerdemli"? nem lehet, hogy Szikla az oka amiert ez tortenik vele?.....
es tokre izgultam , hogy mi lesz a vege a sztorinak...(bar a "lenyeget" tudtam, chatelesunk miatt)
megis a vegen egy nagy ko esett le a szivemrol, valahogy annyira megkonnyebulten olvastam, Szikla felismereset, allati orultem neki. nem is tudom miert...aztan kozbe rajottem: ..csodalatot ereztem.
aztan elsirtam magam, mert ez egyben az en felismeresem is volt, mert eppen elhagynak 1 honap mulva , mert a srac masik orszagba megy dolgozni nehany honapra...szeret de elmegy..ahogy en is masik orszagba mentem nehany honapra anno az exemtol,..es ezt a kulfoldre utazgatast tobbszorosen jatszottam el..
pedig 1-2 hete valaki meg is emlitette, hogy : "Latod, most veled is az tortenik amit te csinaltal.." de akkor ezzel nem akartam konfrontalni, pedig emlekszem, hogy tudtam, hogy igaza van...es persze megsem..
.............utalom a tukroket, de megis jo hogy vannak.... most rakenyszeritettel, hogy belenezzek.!:)....

egyebkent szerintem probald meg ne annyira gorcsosen akarni ezt a forever 2D -t es akkor talan konnyebben behuzod. :)

Koszi Szikla, es sok sikert neked!...varom a folytatast.:)
Zs.
süti beállítások módosítása